A cég elődjét az MI.V Bt-t Mihucz Levente még egyetemistaként alapította. A megfelelő tervezői tapasztalat (Erőterv Zrt-nél történt) és vezető tervezői cím megszerzése után a cég 2000-től egyre komolyabb feladatokat tudott elvállalni. 2004-ben alakult át a Bt MI.V Mérnökiroda Kft-vé. A cég fő tulajdonosa Mihucz Levente maradt, majd később tulajdonrészt szerzett Lőrincz Dénes okl. építőmérnök, vezető tervező. Ő később, nyugállományba vonulásával kiszállt a cégből , de csapatunknak azóta is tagja, ellenőrként és szakértőként. A cégben két tehetséges, fiatal mérnök, Kepe Gábor és Eőry Gábor tulajdonrészt szerzett.
A cég munkáinak száma és bevételei növekedtek egészen a 2008-as őszi válságig. Ezután a munkák és bevételek drasztikusan megcsappantak, de szerencsénknek (és jó hírünknek) köszönhetően a cég talpon tudott maradni.
Az igazi változást a 2014-es év hozta meg. A 2015-ös év elejétől pedig a cég „repülőrajtot vett”, a hazai munkák mellett több külföldi , ipari tervezésben is részt vettünk . Referenciáinkat külön alfejezetben tekinthetik meg a honlapon.